Preloader

Betöltés

-
image

Minden, amit tudni kell egy életközépi karrierváltásról..

A pályaváltás nem ördögtől való dolog, főleg ha tudatosan közelítesz hozzá

A választott karrier elhagyása sokkal gyakoribb, mint azt gondolnád. Biztosan ezerszer hallottad már azt a lassan közhellyé vált kifejezést, hogy „sosem késő újrakezdeni” – főleg ha egy új karrier elkezdéséről van szó. Ha 50 év fölött vagy, biztosan azon tűnődsz most, hogy mennyire esélytelen lehet ebben az életszakaszban a szakmaváltás, így hogy immár közelebb vagy a nyugdíjhoz, mint az iskolai éveidhez.

Az igazság az, hogy belevágni egy új karrier építésébe vagy egy teljesen új irányt venni a jelenlegi munkádban, nemcsak hogy lehetséges, hanem sokkal gyakoribb is, mint azt gondolnád. Több nemzetközi felmérés is alátámasztja, hogy a megkérdezett 45 és 65 év közötti munkavállalók, több mint 50%-a az elmúlt két évben váltott szakmát.

Néhány idősebb munkavállaló esetén az elsődleges készségek vagy az addig működő munkakör elavulhat, míg másoknál az idő előrehaladtával egyre inkább leterhelő fizikai munka jelenthet nehézséget. Más esetben, a munka mezejét régóta taposó alkalmazottak egyszerűen beleunhatnak abba, hogy amióta csak elkezdték a nagybetűs életet, ugyanazt a tevékenységet végzik, legszélsőségesebb esetben ugyanannál a cégnél, ahová az iskolapadból becsöppentek. Így természetes, hogy valami új élményt szeretnének megélni, valami mást is szeretnének kipróbálni. Bármi is legyen az ok, megéri belevágni egy második karrier építésébe, ha tudatosan átgondolva tesszük azt.

Természetesen az is igaz, hogy nincs karrierváltás kihívások nélkül. Például könnyedén megtörténhet, hogy a váltással kezdetben az eddigiekben megkeresett havi fizetésed kevesebb lesz, vagy zöldfülűként az új szakmában, el kell viselned azt, hogy nem tartozol a legtapasztaltabb alkalmazottak körébe. De még az az eset is előfordulhat, hogy túlképzettnek minősülsz a választott szakmához, és hiába a korábbi képzettséged, a releváns tapasztalat hiányában ez értéktelenné válhat.

Ha Te is éppen szakmaváltásban gondolkodsz, érdemes tudnod az alábbi dolgokról.

Fontos a jó időzítés

A karrierváltás egy mérföldkő az életedben, amit előre meg kell tervezni. Szánj rá elegendő időt, hogy átgondold, merre szeretnél továbbindulni. Az, hogy egy nap felkelsz és elhatározod, hogy ott hagyod az eddigi munkádat, hogy teljesen új szakmába vágj, bármennyire is izgalmasan hangzik, nem működik. Érdemes olyankor fontolgatni a váltást, amikor már úgy érzed, hogy a lehető legtöbbet kihoztad a jelenlegi szakmádból és már nem látod a további fejlődési irányokat. Fontos, hogy határozottan lásd a lehetőségeket, amelyeket az új érdeklődési köröd nyújthat.

Nagyon vigyázz, hogy a karrierváltás sose legyen egy impulzus döntés, amelyet csak azért akarsz meglépni, mert eleged van a jelenlegi munkádból.

A tapasztalatok velünk tartanak az úton 

Szakmát váltani talán ijesztően hangzik, ám ideális esetben könnyebb lehet, mint először fejest ugrani a munka világába. Ez azért van így, mert már egy halom munkatapasztalat van mögötted, amelyhez akkor is hozzá tudsz nyúlni, ha azok nem kapcsolódnak közvetlenül az új területhez. Használj ki minden átruházható készséget, amid csak van, hisz ezek nagyban segítenek a munkavállalásban! Például, ha több éves személyi asszisztensi tapasztalattal rendelkezel és a munkád során sokféle adminisztratív feladat megoldásáért voltál felelős, ezekkel a készségekkel az új szerepkörben hatékonyabbá teheted a munkád elvégzését.

Hogy mennyi releváns tapasztalattal rendelkezel az új karriered megteremtéséhez, az nagyon függ attól, hogy az új pozíció mennyiben tér el a régi szakmádtól – ezt mindenképp érdemes is szem előtt tartani, amikor új lehetőségek után kutatsz. Próbálj meg olyan karrierutat választani, amely valamelyest beleillik az eddig felépített szakmai hátteredbe, mintsem egy teljesen ismeretlen és idegen irányba mozdulni el, amelyről azt sem tudod esetleg, hogy van-e kellő tehetséged hozzá.

Fel kell készítened magad a kihívásokra

Bár sosem leszel túl öreg ahhoz, hogy újra felfedezd önmagad, mégis azért van néhány kihívás, amellyel szembe kell nézned a karriered újratervezése során. Vegyük most azokat, akik egy teljesen új szektorban szeretnének kezdőként elhelyezkedni: a munkaadókat gyakran aggasztja a tény, hogy túl sok tapasztalattal rendelkezel már és egyszerűen attól tartanak, hogy gyorsan kinövöd az aktuális, alacsonyabb szintű pozíciódat, ami miatt a fizetés igényed is nő.

Ha a váltás kezdetben fizetés visszaeséssel is jár, szembesülnöd kell ezzel az átmeneti, anyagi kieséssel járó periódussal. Nem utolsósorban, indokolt annak pszichológiai hatásával is számolnod, hogy újra bizonyítanod kell majd önmagadat, amire valószínűleg évek óta nem volt szükség az eddigi pozícióidban. Ehhez szükséged lesz némi alázatra, hogy vissza tudj lépni egyet és új üzleti modellt és szemléletet sajátíthass el.

Légy nyitott az új dolgok tanulására

Ha egy drasztikus karrierváltásra készülsz, mondjuk grafikusi múlttal szeretnél gyógytornászként elhelyezkedni, először is néhány kurzust feltétlenül el kell végezned hozzá, de az is lehet, hogy teljes körű képesítést vagy diplomát kell szerezz ahhoz, hogy képes legyél ezen a területen való munkavégzésre.

Azon felnőttek számára, akik életközépi karrierváltásban gondolkodnak, egy végzettség vagy valamilyen más oktatási rendszerben megszerzett tudás a legcélszerűbb módszere annak, hogy a szükséges készségeket elsajátítsa, illetve azokat fejleszteni tudja. 

Ha az iskolarendszerű képzést választod, semmiképp ne stresszelj azon, hogy esetleg te vagy a hallgatói csoport legidősebb tagja. Lehet, hogy régebben kivételes dolognak számított, ha középkorú csoporttárs volt az egyetemen, de manapság ez inkább szokás, mintsem kivétel. A felnőtt tanulók száma világszerte növekvő tendenciát mutat a felsőoktatási intézményekben, nagyon sok hallgató mutatkozik be az első órákon pályaváltóként, nyugdíjasként és/vagy nagyszülőként.

Ne félj megtenni a következő lépést

Nem feltétlenül kell nyugdíjazásodig a meglévő szakmádban maradnod, csak azért, mert elmúltál 50 éves. A nyugdíjrendszert övező bizonytalanságok és nehézségek miatt sokan tervezgetik azt, hogy nyugdíjkorhatár felett is dolgozni fognak. Ha te is így állsz a dolgokhoz, tartozol magadnak azzal, hogy a következő évtizedeket olyan munkával töltsd, amely boldoggá tesz és amit nem csupán az anyagiak miatt űzöl, hanem mert szenvedélyként, hivatásként is tekintesz rá. Ez irányú törekvéseidben segítségedre lehet a JobP.eu is. Kövesd figyelemmel folyamatosan frissülő álláshirdetéseinket és közösségi oldalainkat is (Facebook, Instagram), valamint ne felejts el feliratkozni heti hírlevelünkre sem, ahol rendszeresen értesülhetsz a legfrissebb álláshirdetésekről, valamint az aktuális híreinkről!

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: freepik.com

Comments are closed

Feltöltés